Szomorú és sajnálatos dolog történt, számomra hihetetlen, de nagyon. Egyszerűen nem térek magamhoz.
Hívott Ani délelőtt. Aniról tudni kell, hogy Reni-Lilike anyukájának a testvére. Úgy mutatkozott be, hogy Anita vagyok. Hirtelen nem tudtam, hogy melyik Anita, mert szám nélkül hívott. Aztán rájöttem, mert hallottam a háttérben gyerkőc nyöszörgést. Így tudtam meg végül, hogy melyik Anita. Rákérdezni nem mertem, hogy melyik Anita ő. A lényeg, hogy rájöttem. Afelől érdeklődött, hogy mit tudok Ancsáról(aki a húgom, 23 éves), mert hogy hívta, de nem veszi fel meg semmi. Mondtam neki, hogy melózik és nem tudja felvenni a telót. Megköszönte az infót, majd elköszöntünk és végül letettük. Aztán alig fél óra múlva hívott az anyu. Mondta, hogy meghalt a Jancsi bácsi, aki a tesóm apósa. Dolgoztam, éppen szeleteltem Zserbót, mikor hívott. Egyszerűen nem akartam elhinni, 2-szer is visszakérdeztem. Mondta, hogy igaz. Tüdőembóliát kapott, azonnal meghalt. Nem tudták újra éleszteni sajnos. Tudjátok szerintem nincs igazság a Földön. Nem volt idős, nem volt beteg, szorgos, dolgos ember volt és mégis elment. Nem tudom felfogni, kész vagyok. Van két gyönyörű unokája, most nekik is pl. mit lehet mondani, volt papa, nincs papa, elment, fentről néz le rátok?! Vagy mit?! A felnőtt még csak-csak felfogja idővel, rengeteg idővel, de két pici gyerkek?!
Itt voltak tesómék. Elvitték a szivattyút, mert a Janiéknál tele van a pince az akna meg még valami vízzel(ami most nem jut eszembe). Nem láttam szemtől szemben a Janit. Igazából nem tudtam volna megszólalni, biztos elsírtam volna magam, mert én ilyen érzékeny vagyok. Remélem nem gondolja, hogy mekkora bunkó vagyok, hogy azt se mondtam neki, hogy részvétem. Majd ha már meg tudok szólalni, mondom neki, de ez még most bizti nem lesz. Tesómmal is alig váltottam pár szót, neki se tudtam kinyögni semmi értelmeset sem, max. papírra tudtam volna írni, úgy tuti nem sírtam volna. Röviden tömören én most ko vagyok, nem térek magamhoz és még mindig nem hiszem el a történteket.
